Tanösvény IV. – Hüllők, kétéltűek
Nádi szél vízitúra tanösvény.
IV. állomás. Hüllők, kétéltűek
Badacsonylábdihegy partján, ahol a nádas a vízbe hajlik, és a hullámok puhán mossák az iszapos fövenyt, különös életformák mozognak a csend mélyén. Ez már nem a madarak énekének világa, hanem a rejtőzködők birodalma: hüllők és kétéltűek, akik észrevétlenül simulnak bele a parti növényzetbe, az iszapos vízbe, a nap melegítette kődarabok közé.
A nádas rejtekén, ahol az emberi szem ritkán időzik sokáig, ott lapul a mocsári teknős. Fekete, sárgán pettyezett páncélja úgy tűnik el a víz tükrén, mintha a sárga napfény egy darabja süllyedt volna alá. Ez az ősi hüllő a Balaton egyik legcsendesebb lakója – türelmes, megfontolt mozdulatokkal úszik a sekélyebb részeken, vagy napozik egy kiálló gyökéren, egy elhagyott farönkön, míg a nádlevelek között a szél suttog.
Nem messze tőle, az iszapban, a gyékények között, olykor egy szinte láthatatlan árnyék hullámzik – a vízi sikló. Karcsú teste hangtalanul siklik a vízben, néha csak a feje emelkedik ki, két apró szeme figyeli a környezetét. Nem mérges, nem támadó – de a békák, halivadékok, gőték jól ismerik, és ha tehetik, elrejtőznek előle. Ez a sikló a balatoni vizes élőhelyek ősi ragadozója, egy apró, tökéletesen alkalmazkodott túlélő, aki évszázadok óta ott él a lábunk alatt, észrevétlenül. A part menti pocsolyák, időszakos tócsák is megtelnek élettel tavasszal: békák hangversenye szól a nádas mélyéről, apró zöld levelibékák kapaszkodnak a nád szárain, gőték suhannak el a víz alatt. Ezek az érzékeny lények egy egész ökológiai világot tartanak életben – miközben saját fennmaradásuk is a víz tisztaságán, a nádasok háborítatlanságán múlik. Aki hajnalban vagy naplementekor leül a nádas szélére, talán nem lát egyből semmit. De ha türelmes, ha elhallgat és eggyé válik a tájjal, észreveheti ezt a rejtett életet. Egy sikló rezdülése, egy béka csobbanása – halk jelek, hogy a Balaton nemcsak a felszínen él, hanem mélyen, láthatatlanul is lüktet, mint egy lélegző, ősi szív.
Kis tavibéka.
A kis tavibéka (Pelophylax lessonae) a csendes vizek apró, élénkzöld lakója, aki nappal a napsütötte partokon sütkérezik, éjjel pedig a nádasok rejtekében bújik meg. Teste zömök, háta élénkzöld vagy barnás, sötétebb foltokkal tarkítva, míg hasoldala világos, szinte fehér. Hosszú hátsó lábai ruganyosak, készen arra, hogy egyetlen lendülettel a vízbe vesse magát, ha veszélyt érez. Nyári estéken rekedtes, mégis csengő brekegése tölti meg a tavak és mocsarak környékét, ahogy a hímek versengenek a figyelemért. Bár kisebb, mint közeli rokona, a kecskebéka, mozgása fürge, életmódja pedig szorosan kötődik a tiszta, növényekkel teli állóvizekhez. A békák világában ő az egyik legérzékenyebb faj, a környezet állapotának hű tükre. Ha egy tó vizét áthatja az élet, ha a nád sűrű, a víz tiszta, és a parti növények között apró hullámok fodrozódnak, ott a kis tavibéka is otthon érzi magát.
Nagy tavibéka.
A nagy tavibéka (Pelophylax ridibundus) a vizek hatalmas, zöld szörnye, aki csendes tavak, folyók és mocsarak környékén él. Teste erőteljes, zömök, színe élénkzöld, néhol barna árnyalatokkal, bőre sima és nedves, mindig készen arra, hogy egy gyors ugrással elrejtőzőn a vízben vagy a nádasok között. Hosszú hátsó lábai segítik a gyors és ügyes mozgást, ahogy szinte hangtalanul siklik a víz tetején, vagy hirtelen mélybe merül, hogy elkerülje a veszélyt. Tavasz végén és nyáron, éjszakánként hangos brekegésükkel tölti meg a vizek környékét, a hímek versengésével, hogy felkeltsék a nőstények figyelmét. A nagy tavibéka a tóparti élet egyik legismertebb alakja, ő a vízi élővilág feltűnő és szívós képviselője. Képessége, hogy a legkülönbözőbb vízi élőhelyeken megél, tette őt a természet ezen zöld zónáinak igazi uralkodójává.
Mocsári béka.
A mocsári béka (Rana arvalis) a vizek csendes, eldugott zugainak titkos lakója, aki a tavaszi esők után, a friss, zöld növényzet között bújik meg. Teste zöldes vagy barna, hátát sötétebb foltok tarkítják, míg hasa világos, szinte krémszínű. Mozgása gyors és ügyes, a mocsarak és nádasok között, ahol a víz sötétebb, mélyebb, ő otthon érzi magát. A mocsári béka a víz közelében, a sűrű növényzet között rejtőzik el, de ha veszélyt érez, hirtelen elugrik, és a vízbe veti magát, hogy megússza a támadást. Tavasz végén és nyáron hallhatjuk a hímek mély, dübörgő brekegését, amellyel igyekeznek felhívni magukra a nőstények figyelmét. Bár a mocsári béka szelídnek tűnhet, igazi túlélő, aki képes alkalmazkodni a változó környezethez, és a mocsarak, lápok és vízpartok természetes közönségeként fontos szerepet játszik a helyi ökoszisztémákban. A vizes élőhelyek őre, aki mindig ott van, ahol a víz és a növényzet találkozik.
Kecskebéka.
A kecskebéka (Pelophylax kl. esculentus) a Kis tavibéka (Pelophylax lessonae) és a nagy tavibéka (Pelophylax ridibundus) kereszteződéséből alakult ki, így hibrid fajnak számít. A Balaton környékén is előfordul, különösen mocsaras, nádas területeken és vízparti élőhelyeken. Ez a közepes méretű béka zöldes-barna színű, sötét foltokkal díszítve, és jellegzetes, erőteljes hátsó lábakkal rendelkezik, amelyek segítik hosszú ugrásaiban. A kecskebéka szaporodása vízben történik, ahol a hímet jellegzetes hangképzése során hallhatjuk. A nőstények a vízben rakják le petéiket, amelyekből lárvák fejlődnek ki. A faj fontos szerepet játszik a vízi ökoszisztémában, mivel rovarokkal, vízi rovarlárvákkal és kisebb gerinctelenekkel táplálkozik, így hozzájárul a vízi élőhelyek biológiai egyensúlyának fenntartásához.
Vöröshasú unka.
A vöröshasú unka (Bombina bombina) egy kis termetű, élénk színű békafaj, amely a vizes élőhelyek, mocsarak és tavak környékén él, és a Balaton környékén is előfordulhat. Jellemzője a különleges megjelenése: a hátoldala zöldes-barnás színű, míg a hasa élénk vörös vagy narancssárga, amelyet fekete foltok tarkítanak. Ez a színpompás has szoros összefüggésben van a faj védekezési mechanizmusával: a vöröshasú unka, ha fenyegetést érzékel, hátrahúzza a lábait és a fejét, így megmutatva feltűnő, figyelmeztető színeit, hogy elriassza a potenciális ragadozókat. A vöröshasú unka az egyik legismertebb és legismertebb unka faj, és különösen a tavak sekély vizein, mocsaras területeken érzi jól magát. Leginkább rovarokkal, férgekkel, csigákkal és vízi gerinctelenekkel táplálkozik. Kifejezetten vízi életmódot folytat, de szaporodása szintén vízben történik. Tavasszal és nyáron a nőstények a vízbe rakják petéiket, és az új kifejlett egyedek a vízben fejlődnek ki. A vöröshasú unka fontos szerepet játszik a vízi ökoszisztémában, mivel táplálékot biztosít a vízi rovarok számára, ugyanakkor a ragadozók számára is elérhető élelemforrást jelent. Mivel a vízi élőhelyek folyamatosan változnak, és a vízminőség is változhat, a vöröshasú unka érzékeny a környezeti változásokra, így jelenléte jó indikátora a vizes élőhelyek egészségi állapotának.Mocsári teknős.
A mocsári teknős.
(Emys orbicularis) a nyugodt tavak, folyók és mocsarak halk lakója, aki szinte észrevétlenül mozog a víz alatti világban. Háza, amely élénk zöldes vagy barna színben tündököl, sárgás foltokkal díszítve, erős védelmet biztosít számára. A teknős páncélja egyedülálló formájú, ovális és kemény, amely szinte minden veszéllyel szemben megóvja. A vízben és a part menti növényzet között élve a mocsári teknős gyakran pihen a napon, a köveken vagy a fákon, miközben a környékét figyeli. Lassan mozog, de a vízben ügyes, ha veszélyt érez, pillanatok alatt eltűnik a víz mélyén, vagy a sűrű növényzetben rejtőzködik. A mocsári teknős a nyugodt vizes élőhelyek titokzatos és csendes lakója, aki hozzájárul a környezet biológiai sokféleségéhez. Bár látszólag magányos teremtmény, az életét körülvevő vizes világban egy kis szigetként jelenik meg, ahol minden egyes mozdulatnak megvan a maga ritmusa és harmóniája.
Vízi sikló.
A vízi sikló (Natrix natrix) a vizek rejtett, fürge alakja, aki a tavak, folyók és mocsarak partján él, ahol a víz és a szárazföld találkozik. Hosszú, karcsú teste szürkés-zöld színben tündököl, amelyet sötét, mintás foltok tarkítanak, tökéletesen beleolvadva a környezetébe. A vízi sikló rendkívül ügyes úszó, aki a víz felszínén siklik, mintha a saját elemében lenne, miközben ügyesen vadászik vízi rovarokra, kétéltűekre vagy kisebb halakra. A vízparti növények között rejtőzködve, gyakran napozik a fák, bokrok ágai között, és onnan figyeli a környezetét. Ha veszélyt érez, gyors mozdulattal elúszik vagy elrejtőzik a növényzetben. A vízi sikló csendes és rejtőzködő életet él, de ha figyelmesek vagyunk, könnyed mozdulataiban felfedezhetjük a vízi világ egyik titkos és fontos szereplőjét. Az ősi folyópartok halk őre, aki mindig ott van, ahol a víz és a természet találkozik.
Kockás sikló.
A kockás sikló (Natrix tessellata) a vízpartok egyik legismertebb és legelterjedtebb kígyója, aki a tavak, folyók és mocsarak partján, valamint azok környékén él. Nevét jellegzetes, kockás mintájú, világos és sötét foltokból álló bőréről kapta, mely tökéletesen beleolvad a környező növényzetbe. Hosszú, karcsú teste elegánsan kanyarog a vízben, miközben ügyesen vadászik kisebb vízi rovarokra, kétéltűekre, vagy éppen halakra. A kockás sikló, bár ijesztőnek tűnhet, ártalmatlan az emberre, és inkább elkerüli a veszélyt, mintsem szembeszállna vele. Gyakran látni napozni a köveken, vagy a part menti növények között megbújva. Ha megzavarnák, gyorsan a vízbe menekül, és ott szinte eltűnik, mint egy hal. Ez a kígyó különösen a csendes, meleg vízparti élőhelyeket kedveli, ahol a tó vagy folyó hőmérséklete kedvező számára. A kockás sikló a természet apró, de fontos szereplője, aki a vizes élőhelyek titokzatos világában tökéletesen illeszkedik a természet rendjébe.
Tarajos gőte.
A tarajos gőte (Triturus cristatus) a vizes élőhelyek egyik legkülönlegesebb és legfigyelemfelkeltőbb lakója, aki a csendes tavak, patakok és mocsarak mélyén él. Törékeny, hosszú testét sötét, szürkés-barna szín jellemzi, amelyen világos foltok és sávok jelennek meg. A legszembetűnőbb vonása a hímeknél megjelenő impozáns taraj, amely az ivarérettséggel éri el csúcsát, és színpompás, hullámos formájával lenyűgözi a nőstényeket. A tarajos gőte elsősorban vízben él, de a part menti növényzet között, a sötét és nedves talajban is megtalálhatjuk, ahol szívesen pihen. Tavasszal és nyáron, amikor a hímek a nőstények figyelméért versengenek, az impozáns tarajukat lengetve vonzzák őket. A gőte éjszakai állat, és a nap folyamán a vízben vagy a sűrű növényzetben rejtőzik, hogy elkerülje a ragadozókat. A tarajos gőte védett faj, amely szoros kapcsolatban áll a tiszta, oxigénben gazdag vizek állapotával, így jelenléte a környezet tisztaságának és egészségének fontos mutatója. A vízi élőhelyek titkos lakója, aki szelíd mozdulataival és lenyűgöző külsőjével varázsolja el a természet szerelmeseit.
