Tanösvény I. – Emlősök
Nádi szél vízitúra tanösvény.
Első állomás. Emlősök
Badacsonylábdihegy csendes partvidéke nemcsak a táj szépségével, hanem élővilágának gazdagságával is magával ragadja az embert. A Balaton közelsége, a nádasok, erdők és gyümölcsösök mozaikos egysége kiváló élőhelyet biztosít sokféle emlősnek, akik többnyire rejtve, de annál biztosabban jelen vannak a táj mindennapjaiban. A nádasok mélyén él a vidra, a tiszta vizek visszatérő lakója. Az erdők és bokros területek éjszakai vándora a vaddisznó, amely feltúrt földjeivel, csapásaival hagyja ott jelenlétének nyomait. A vidék másik gyakori lakója a róka, amely szinte bárhol megél, a nádasok peremétől az erdőszélekig. Az apróbb testű menyétfélék, például a hermelin a fák között, kövek alatt. Esténként a denevérek nesztelen repülése is a háttér részévé válik — szinte észrevétlenül szövik be a tájat. Badacsonylábdihegy élővilága egyensúlyról és türelemről mesél. Aki figyel, nemcsak a tájat látja, hanem a benne megbúvó életet is. A vidra, a vaddisznó, őzek és szarvasok és a többi itt élő emlőst is. Mindnyájan részei annak a láthatatlan szövetnek, amely a Balaton-felvidéket élővé és különlegessé teszi.
Vidra.
A vidra (Lutra lutra) egy vízi ragadozó, amely a folyók, tavak, mocsarak és part menti területek lakója. Különleges megjelenését a hosszú, karcsú teste, a sűrű, vízálló szőrzete és az erőteljes, lapított farka jellemzi, amely kiválóan segíti az úszást. A vidra ragadozó életmódot folytat, és főként halakkal, rákokkal és kisebb vízi gerincesekkel táplálkozik, de táplálékát kiegészítheti vízi rovarokkal is. Kiváló úszó, amely a vízben gyorsan és ügyesen mozog, miközben csendben követi a víz alatti zsákmányt. A vidra életét a víz közvetlen közelében tölti, és fészket a part menti sűrű növényzetben, rejtett helyeken épít, ahol biztonságban nevelheti kicsinyeit. Az édesvízi vidrák gyakran egyedül vagy párban élnek, és rendkívül területhűek, gyakran ugyanazokat a helyeket használják hosszú időn keresztül. A vidra jelenléte tiszta és jól karbantartott vízi élőhelyeket jelez, és bár rejtőzködő életmódot folytat, az emberek számára is különleges élményt nyújt, ha sikerül felfedezniük ezt a titokzatos, bájos állatot a természetben.
Vörös róka.
A vörös róka (Vulpes vulpes) egy rendkívül alkalmazkodóképes, ügyes ragadozó, amely széles körben elterjedt az erdők, mezők, hegyek és vizes élőhelyek mentén egyaránt. Jellemző rá a vörösbarna színű, vastag bundája, fehér has és a hosszú, bozontos farka, amely segíti az egyensúlyozásban. Bár leginkább szárazföldi környezetben él, a vörös róka gyakran előfordul vizes élőhelyeken, mocsarakban, part menti területeken és nádasokban is, ahol táplálékot találhat a vízi rovarok, kismadarak, halak és kisebb gerincesek formájában. A róka rendkívül ügyesen alkalmazkodik a változó környezethez, és képes elérni a vízparti növényzetben rejtőzködő zsákmányt is. Az éjszakai életmódot folytató vörös róka csendesen és kitartóan keresgél, miközben rendkívül okos és ügyes, így képes elkerülni a veszélyeket. A vizes élőhelyek mellett is jelentős jelenléte van, hiszen a terület gazdag táplálék forrásokkal és ideális helyszínt biztosít számára a fészekrakásra és a vadászatra. A vörös róka a táj egyik sokoldalú és titokzatos lakója, amely a természet minden területén képes megélni.
Aranysakál.
Az aranysakál (Canis aureus) egy közepes méretű ragadozó, amely az utóbbi évtizedekben egyre inkább elterjedt a Balaton-Felvidéken is. A sakálok színe aranysárgától szürkésbarnáig változik, hosszú, dús bundájuknak köszönhetően könnyen felismerhetők. Jól alkalmazkodik a különböző élőhelyekhez, és nemcsak erdőkben, mezőkön, hanem vizes élőhelyeken, mocsarakban, nádasokban és folyópartokon is gyakran előfordul. A vizes területek gazdag táplálékforrást biztosítanak számára, mivel halakkal, vízi rovarokkal, kisebb gerincesekkel és madarakkal táplálkozik. Az aranysakál ragadozóként és dögevőként egyaránt képes táplálékot szerezni, és éjszakai életmódot folytatva nagy területeken vadászik. A mocsaras és nádas élőhelyek különösen kedvezőek számára, mivel az ilyen helyeken könnyen elrejtőzhet, és biztosítja a megfelelő védelmet a ragadozókkal szemben. Az aranysakál társas vadászatot folytat, és családokban vagy kisebb csoportokban él, közösen gondozzák a fiókákat. A vizes élőhelyeken való jelenléte különleges, titokzatos varázst ad a tájnak, miközben a sakál elmélyült figyelemmel követi a környezetét, ügyelve a zsákmányra és a környezeti változásokra.
Gímszarvas.
A gímszarvas (Cervus elaphus) Európa legnagyobb szarvasfaja, impozáns megjelenésével és hatalmas, elágazó agancsával az erdők, mezők és vizes élőhelyek királya. Teste erőteljes, a hímek jellegzetes, vastag bundával és hosszú, erős agancsokkal rendelkeznek, míg a nőstények kisebbek és kevésbé díszesek. A gímszarvasok nemcsak az erdők mélyén, hanem vizes élőhelyeken is gyakran előfordulnak, különösen azokban a területeken, ahol mocsarak, folyópartok vagy tavak találhatók. Ezek a területek táplálékot és vizet biztosítanak számukra, különösen a forró nyári hónapokban. A gímszarvasok leggyakrabban fűfélékkel, cserjékkel és fák fiatal hajtásaival táplálkoznak, de a vizes élőhelyeken vízi növényeket is fogyasztanak. A szarvasok rendkívül óvatosak és rejtőzködőek, de a téli hónapokban, amikor a táj nyugodtabb, gyakran előfordulnak a mocsaras, nedves területeken, ahol az élelem könnyebben hozzáférhető. A gímszarvasok jelenléte különleges színfolt a vizes élőhelyek biodiverzitásában, hiszen maguk is szoros kapcsolatban állnak a vízhez közeli környezettel, és hozzájárulnak a táj dinamikájához.
Európai őz.
Az európai őz (Capreolus capreolus) egy apró termetű, elegáns megjelenésű szarvasfaj, amely főként erdőkben, mezőkön és vizes élőhelyeken él. Szőrzete sárgásbarna vagy vörhenyes árnyalatú, télen pedig szürkésbarna színre vált, a nőstények és a fiatalok pedig kisebbek, mint a hímek, amelyek a szarvakkal is büszkélkedhetnek. Az őz a vizes élőhelyeken is gyakran előfordul, különösen olyan területeken, ahol erdősávok és mocsaras, nádas területek váltakoznak. A vizes élőhelyek gazdag táplálékforrást kínálnak számára, hiszen a fiatal fák, cserjék és vízi növények elérhetők. Az őzek éjszaka és szürkületkor a legaktívabbak, ilyenkor leginkább fűféléket, bokrokat és vízi növényeket is fogyasztanak. A vizes élőhelyeken való előfordulásuk különösen akkor jellemző, amikor a vizes területek és a szárazföld közötti átmeneti zónák gazdag növényzetet biztosítanak számukra. Az őzek ügyesek és gyorsak, rendkívül óvatosak, ezért a legkisebb zajra is könnyedén elrejtőznek a nádasokban vagy a mocsaras partokon. Az őz a vizes élőhelyek nyugodt, titokzatos lakója, amely tökéletesen illeszkedik a tájba, és hozzájárul a természet gazdag biodiverzitásához.
Vaddisznó.
A vaddisznó (Sus scrofa) egy erőteljes, robusztus megjelenésű vadon élő emlős, amely szinte mindenféle élőhelyen előfordul, így a vizes területeken is gyakran megtalálható. Jellemző rá a vastag, szürke vagy barna szőrzet, erős pofája és a hímek hosszú, hegyes agyara, amelyek különösen a párzási időszakban jellemzőek. A vaddisznó rendkívül alkalmazkodóképes és szinte minden tájon képes megélni, így a mocsaras, vizes élőhelyeken is szívesen tartózkodik, ahol a sűrű növényzet és a vízparti területek biztosítanak számára táplálékot és védelmet. A vaddisznó mindenevő, táplálékát rovarokkal, gyümölcsökkel, földalatti gumókkal és kisebb állatokkal szerzi. A vizes élőhelyeken gyakran keresgélnek a nedves talajban és iszapban, ahol különféle növényi részeket és rovarokat találhatnak. A víz közelsége különösen fontos számukra a hűsöléshez, mivel a vaddisznók szeretnek vízbe gázolni, hogy lehűtsék magukat. A vizes élőhelyeken való jelenléte gyakran titokzatos és rejtett, mivel a disznók éjszaka aktívak, és nappal rejtőzködnek a sűrű növényzetben. A vaddisznó az egyik legelterjedtebb és legellenállóbb vadállat, amely szoros kapcsolatban áll a természetes vizes élőhelyekkel, és azok fontos része a táj biodiverzitásának.
Hermelin.
A hermelin (Mustela erminea) egy kecses és gyors mozgású kis ragadozó, amely szinte mindenféle élőhelyen előfordul, így a vizes területeken is gyakran megtalálható. Télen különösen jellegzetes, mivel szőrzetének színe fehérre vált, kivéve a fekete farkvéget, míg nyáron barna, világos hasú szőrzet jellemzi. A hermelin hosszú, karcsú teste és éles fogai lehetővé teszik számára, hogy sikeresen vadászhasson apró gerincesekre, például rágcsálókra, de rovarokkal, tojásokkal és kisebb madarakkal is táplálkozik. Vizes élőhelyeken, mocsaras, nádas területeken is gyakran előfordul, ahol a sűrű növényzet és a vízpartok biztosítanak számára rejtett búvóhelyeket és vadászterületeket. A hermelin gyorsan mozog a vízpartok mentén, ahol halak, kétéltűek és rovarok keresése során is aktívan jelen van. A vizes területeken való előfordulása különösen télen figyelhető meg, amikor a zord időjárás és a vastag hóréteg kedvez az ilyen élőhelyeken való mozgásnak. A hermelin rejtett és titokzatos természetű, a vízparti növényzetben és a mocsaras területeken könnyedén elrejtőzik, miközben aktívan vadászik a környezetében. A hermelin rendkívül ügyes és gyors ragadozó, aki hozzájárul a vizes élőhelyek biodiverzitásához, mivel precízen elégíti ki táplálkozási igényeit.
Pézsmapocok
A pézsmapocok (Ondatra zibethicus) egy közepes méretű, vízi emlős, amely a vizes élőhelyeken, mint tavak, mocsarak és folyók mentén él. Jellemző rá a zömök, kerek test és a szőrös, lapított farka, amely kiválóan segíti az úszást. Eredetileg Észak-Amerikából származik, de az 1900-as évek elejére elterjedt Európában is, ahol gyorsan alkalmazkodott a helyi környezethez. A pézsmapocok főként növényi anyagokkal táplálkozik, mint vízi növények, gyökerek és szárak, de kisebb rovarokkal és állati eredetű táplálékkal is kiegészíti étrendjét. Fészket épít a víz közelében, gyakran növényekből és sárból, amelyeket a vízparti nádasokban vagy a víz alatti sűrű növényzetben helyez el. A pézsmapocok rendkívül jól alkalmazkodik a vízi környezethez, és erős úszó képessége révén könnyedén közlekedik a víz alatt és felett. A felnőttek és a fiatalok gyakran családokban élnek, és aktívak éjszaka, amikor a vízpartokon vagy a vízben keresgélnek táplálék után. A pézsmapocok jelenléte számos vizes élőhelyen jelentős hatással van az ottani ökoszisztémára, mivel vízi növényzetet fogyaszt, és aktivitása a környezetben változásokat idézhet elő.
Borz
A borz (Meles meles) éjszakai életmódot folytató, titokzatos állat, amely a Balaton-felvidéken is jelen van. Teste robusztus, szürke-barna szőrzettel borított, jellegzetes fekete-fehér csíkozással a hátán. Kisebb, ám rendkívül ügyes és gyors mozgású, ha szükséges, képes gyorsan elrejtőzni vagy elmenekülni. Élelem után kutatva ásás közben keletkezett lyukakat hagy maga után, különösen a fák alatti, puhább talajon. Tápláléka változatos, rovarok, kis emlősök, gyümölcsök, gombák és dögök egyaránt szerepelnek étrendjében. A borzok családi életét a szorosabb társas kapcsolatok jellemzik: üregeikben, a föld alatt élnek, ahol téli álmot is alszanak. Személyes terük, viselkedésük és szokásaik mind azt sugallják, hogy az erdők titkai közé tartoznak, figyelmüket inkább éjszaka, a sötétben fejtik ki.
Kis patkósdenevér
A kis patkósdenevér (Rhinolophus hipposideros) egy rejtett életmódot folytató, szelíd kis éjjeli ragadozó, mely a Balaton környéki erdők és barlangok csendes lakója. Teste kisméretű, de rendkívül fürge, szárnyainak finom szerkezete lehetővé teszi számára a szinte hangtalan repülést, miközben a sötétben rovarokat ejt. Jellemző rá a jellegzetes patkószerű orrméret, amelyből a nevét is kapta, és amely az echolokációs rendszerének elengedhetetlen része. A kis patkósdenevér előszeretettel költözhet elhagyott épületekbe vagy barlangokba, ahol téli álmot alszik, védve az időjárás viszontagságaitól. Éjszaka a fák között és a vízpartok mentén vadászik, ügyesen navigálva a rovarok után. Habár kis méretű, a természetben betöltött szerepe nagy, hiszen hozzájárul a rovarpopulációk szabályozásához. Számtalan éjszaka, a Balaton fölött szárnyalva, az apró denevér titokzatos árnyékot vet a vízre, miközben szinte észrevétlenül végzi el fontos feladatát.
