Tanösvény II. – Madarak
Nádi szél vízitúra tanösvény.
II. állomás. Madárfajok
A Badacsonylábdihegy csendes partvidékén, ahol a nádas susogása összemosódik a tó halk morajlásával, különös világ tárul fel a figyelmes szemlélő előtt. A reggeli pára mögül halk csipogás, vijjogás, rikoltás hallatszik – a Balaton madarai már ébren vannak. A levegőben vadlibák V-alakban húznak át, a nádas sűrűjéből kis kócsag emelkedik a magasba, míg a bütykös hattyúk hófehér alakja méltóságteljesen siklik a vízen. Badacsonylábdihegy nemcsak a hegyek és szőlők birodalma, hanem egy igazi madárparadicsom is. A part menti nádasok, sekély vízű öblök és csendes víztükrök menedéket és táplálékot kínálnak tucatnyi fajnak: a szürke gémek hosszú lábakon kémlelik a víz tükrét, míg a jégmadár színes villanása egy szempillantás alatt tűnik el a fák árnyékában. A sirályok hangos kiáltása a víz felett kíséri a naplementét, s néha a levegőben köröz egy-egy barna rétihéja is, figyelve a nádas mozgását. Ez a táj, a Badacsony ölelésében, a természet és a nyugalom helye. A madarak jelenléte a természet rendjére emlékeztet: az évszakok változására, a vonulásra, a fészekrakásra és az élet körforgására. Itt minden nap más arcát mutatja a táj – és más hangon szólal meg a madárvilág.
Nagy kócsag.
(Ardea alba) a vizes élőhelyek elegáns és méltóságteljes lakója. Hófehér tollruhája, hosszú, karcsú lábai és sárga csőre könnyen felismerhetővé teszik. Általában sekély vizekben áll mozdulatlanul, figyelve a vízfelszínt, majd villámgyors mozdulattal csap le zsákmányára. Halakkal, békákkal és kisebb vízi élőlényekkel táplálkozik. Röpte lassú és kecses, hosszú szárnyai szélesen kitárulnak, miközben fejét S-alakban visszahúzza. A nagy kócsag a természet csendes megfigyelője, a tavak és mocsarak fehér őre, amely az év nagy részében magányosan vagy kisebb csoportokban mozog, de fészkelőkolóniákban is megfigyelhető.
Kis kócsag.
A kis kócsag (Egretta garzetta) a vizes élőhelyek kecses, elegáns madara. Hófehér tollazatáról, fekete csőréről és sárga lábujjairól könnyen felismerhető. Karcsú testalkata és hosszú lábai lehetővé teszik, hogy sekély vízben gázolva vadásszon halakra, kétéltűekre és apró vízi élőlényekre. Gyakran aktívabb, mozgékonyabb, mint nagyobb rokona, a nagy kócsag – vadászata során néha széttárt szárnyakkal űzi prédáját. Röpte könnyed és elegáns, hosszú lábai messze túlnyúlnak testén. A kis kócsag a nádasok, folyópartok és tavak csendes lakója, amely magányosan és kisebb csapatokban is gyakran megfigyelhető.
Szürke gém.
A szürke gém (Ardea cinerea) a vizes élőhelyek egyik legimpozánsabb ragadozója. Magas, karcsú testalkatával, hosszú lábaival és hegyes csőrével igazi vadász, amely türelmesen áll a sekély vízben, várva a megfelelő pillanatot, hogy lecsapjon zsákmányára. Tollazata szürke, fehér és fekete árnyalatokban játszik, fejét elegáns fekete bóbitája díszíti. Röpte lassú és kimért, S-alakban visszahúzott nyakkal siklik a levegőben. A szürke gém magányos vadász, de fészkelőhelyein nagy telepeket alkot. Tavak, folyók és mocsarak csendes őre, amely évszázadok óta a táj elválaszthatatlan része.
Nyári lúd.
A nyári lúd (Anser anser), más néven vadlúd, a Kárpát-medence egyik legismertebb és legelterjedtebb vízimadár-faja, amely a Balaton partján is gyakori látogató. Hatalmas termetével és karakteres megjelenésével könnyen felismerhető: a kifejlett egyedek 70–90 cm hosszúságot is elérhetnek, szárnyfesztávolságuk pedig 150–180 cm. Tollazata jellemzően szürke és barna árnyalatú, de a különböző fényviszonyok között a csillogó sárgásbarna és szürke árnyalatok változatosan keverednek. Jellegzetes narancsszínű csőre és élénk, fehér foltos szárnyaival a madár jól megkülönböztethető a többi gázlómadártól. Az nyári lúd elsősorban sekély vizek környékén, nádasokban és mocsaras területeken található meg, ahol táplálkozás közben a vízinövények, fűfélék és más vizes élőhelyek jellemző növényei alkotják étrendjét. Emellett szántóföldeken is előfordulhat, ahol a fiatal növények fogyasztása jellemző. A tó környéki nádasok, így Badacsonylábdihegy partjai is ideális élőhelyet biztosítanak számára a fiókák kikeléséhez és a táplálékban gazdag időszakokhoz, hiszen a víz gazdag különböző rovarokban, amelyek a kicsinyek számára fontos fehérjeforrást biztosítanak. A nyári lúd migrációs madár, amely Európa középső és északi területein, valamint Ázsia egyes részein költ, és télen a mediterrán térségekben vagy Észak-Afrika partjain pihen meg. A tavaszi és őszi vándorlások során a Balaton környéke fontos pihenőhely a faj számára, ahol az élelemgazdag vizes élőhelyek és a nyugodt környezet segítik a madarakat regenerálódni. A nyári lúd társas lény, és a fészkelési időszakban gyakran nagyobb csapatokban is előfordulhat. A fiókák, miután kikelnek, a szülők szoros felügyelete alatt a nádasokban és a közeli vízfolyások mentén keresnek menedéket. A felnőtt madarak a költési időszak végén, a nyár végén és kora ősszel kezdik el a vándorlást, hogy elérjék a téli táplálkozó területeiket. Ez a faj nemcsak ökológiai szempontból jelentős, hanem kulturálisan is fontos szerepet játszik a helyi természetvédelemben, hiszen a Balaton környékén való megtelepedése és költése jelzi az adott területek vízminőségét és élőhelyi állapotát.
Tőkés réce.
A tőkés réce (Anas platyrhynchos) a legismertebb vadkacsa, amely tavak, folyók és mocsarak állandó lakója. A hímek pompás zöld fejükkel, fehér nyakgyűrűjükkel és gesztenyebarna mellükkel tűnnek ki, míg a tojók barnás, rejtőszínű tollazatukkal olvadnak bele környezetükbe. Jól alkalmazkodó madár, amely gyakran emberközeli vizeken is megjelenik. Táplálékát vízinövényekből és kisebb élőlényekből szerzi, s jellegzetes hápogásával hirdeti jelenlétét. Tavasszal a nádasok között gondosan építi fészkét, ahol fiókái pár hét alatt már követik a víz felszínén. A tőkés réce nemcsak a vizes élőhelyek színfoltja, hanem a vadludakkal együtt az őszi és tavaszi madárvonulások ikonikus alakja is.
Bütykös hattyú.
A bütykös hattyú (Cygnus olor) a tavak és folyók kecses királya. Hatalmas, hófehér tollazata és méltóságteljes mozgása fenséges látványt nyújt a víz tükrén. Nevét jellegzetes fekete bütykéről kapta, amely élénk narancssárga csőrét díszíti. Bár békés megjelenésű, fészke és párja védelmében bátor és határozott. A vízinövények között elegánsan siklik, hosszú nyakát kecsesen hajlítva. Tavasszal párban él, hűségéről ismert, és fiókáit gondosan neveli. Nemcsak szépsége, hanem jelképes jelentése is kiemeli: a tisztaság, szerelem és hűség madara, amely évszázadok óta megihleti a természet szerelmeseit.
Küszvágó csér.
A küszvágó csér (Sterna hirundo) a vizek légies vadásza, amely nyílhegyként csap le zsákmányára. Karcsú testét hosszú, hegyes szárnyai és villás farka teszi különlegessé. Feje tetejét fekete sapka fedi, míg csőre élénk vörös, végén fekete heggyel. Tavak, folyók és tengerpartok felett lebeg, majd egy hirtelen zuhanással csap le a vízbe, hogy kis halakat zsákmányoljon. Fészkét fövenyes partokra, kavicsos szigetekre építi, ahol párjával együtt gondoskodik fiókáiról. A küszvágó csér nemcsak vadásztechnikájával, hanem kecses röptével is lenyűgözi azokat, akik figyelik a vízpartok felett cikázó alakját.
Dankasirály.
A dankasirály (Larus ridibundus) egy közepes méretű, elegáns megjelenésű sirály, amely gyakran látható a Balaton partján, különösen tavasszal és nyáron. A felnőtt példányok jellegzetes fehér tollazattal rendelkeznek, és a fejükön egy fekete folt található, amely a párzási időszakban még inkább kifejeződik. Szárnyai szürkés árnyalatúak, míg csőrük élénk sárga, lábaik pedig vöröses színűek. A fiatal madarak színe az első években szürkésbarna, ami fokozatosan világosodik. A dankasirályok szívesen keresnek táplálékot a víz közelében, ahol halakkal, rovarokkal, kisebb gerinctelenekkel és akár vízi növényekkel is táplálkoznak. Gyakran látni őket a Balaton vizein és partjain, ahol kis csapatokban vadásznak és pihennek. Ezek a madarak szociális lények, és szívesen gyülekeznek nagyobb kolóniákban, különösen a szaporodási időszakban. Jellegzetes, harsány hangjaikkal a Balaton élővilágának szerves részeivé váltak.
Sárgalábú sirály.
A sárgalábú sirály (Larus michahellis) egy közepes méretű, erőteljes megjelenésű madár, mely elsősorban a Balaton környékén és más magyar vizeken is előfordul. Nevét a jellegzetes, élénk sárga lábairól kapta, amelyek kiemelik őt a többi sirály közül. A felnőtt példányoknak szép, fehér tollazatuk van, míg szárnyaik szürke árnyalatot kapnak, a csőrük sárgás-piros színű, amely a nyári időszakban különösen élénk. A sárgalábú sirályok általában nagy csoportokban élnek, és gyakran figyelhetjük meg őket, amint a tó felett keringve halásznak vagy a partokon pihennek. Erőteljes repülő madarak, akik képesek nagy magasságokba emelkedni. Az élelem keresése során nem riadnak vissza a hulladéktól sem, így a városok, kikötők környékén is gyakran láthatók. A sárgalábú sirályok az emberi települések közvetlen közelében is jól alkalmazkodnak, ami lehetőséget biztosít számukra a táplálék bőséges szerzésére.
Barna rétihéja.
A barna rétihéja (Circus aeruginosus) egy közepes méretű, kecses ragadozó madár, amely főként mocsaras területeken, nádasokban és nyílt réteken él. Tollazata barna és szürke árnyalatokban pompázik, a hímek és a nőstények színben eltérnek, a hímek világosabbak, míg a nőstények sötétebbek és több barna árnyalatot viselnek. Jellegzetes szárnyai hosszúak és keskenyek, amelyek segítik őket a vadászatban: lassú, keringő repüléssel figyelik a talajt, és elkapják a kisebb rágcsálókat, madarakat és rovarokat. A barna rétihéja egyedülálló repülési technikája révén gyakran alacsonyan, szinte a föld fölött suhannak, miközben a talajt pásztázzák. Fészket a víz közelében, nádasokban vagy mocsaras területeken rak, gyakran fákra vagy nádszálakra. A barna rétihéja az egyik legbájosabb és legérdekesebb madárfaj a magyar tájakon, amely a mocsarak és rétek meghatározó ragadozója.
Barkós cinege.
A barkóscinege (Panurus biarmicus) egy kis termetű, rejtőzködő madár, amely elsősorban nádasokban és mocsaras területeken él. A Balaton környékén is előfordul, ahol a sűrű nádasok és a vízparti élőhelyek kedveznek számára. A barkóscinege jellegzetes külseje miatt könnyen felismerhető: a hímek különösen szembetűnőek, mivel élénk rozsdaszínű fejükről és sötét, fekete-barna tollazatukról ismerhetők fel. A nőstények és fiatalok színe enyhén szürkésebb, kevésbé élénk, de hasonló testalkattal rendelkeznek. A barkóscinege rendkívül titokzatos és félénk madár, gyakran bújik el a nádas sűrűjében, ahol táplálékot keres. Főként rovarokkal, vízi rovarlárvákkal és apróbb gerinctelenekkel táplálkozik, de növényi magokat és egyéb vízi növényeket is fogyaszt. Jellemzően a víz felszínéhez közeli növényzet között mozog, ügyelve arra, hogy elkerülje a nyílt tereket, ahol könnyen felfedezhetik. A barkóscinege rendkívül szociális, és a szaporodási időszakban gyakran kisebb csoportokban él. A nőstények a nádas sűrűjében rakják le fészküket, és mindkét szülő részt vesz a fiókák nevelésében. A Balaton környéki nádasok védett élőhelyet biztosítanak számukra, ahol a madárfaj jól megfér más vízi élőlényekkel, miközben az életterüket biztosító növényzetben rejtőzködve keresnek biztonságos táplálékot.
Cserregő nádiposzáta.
A cserregő nádiposzáta (Acrocephalus scirpaceus) egy rejtett életmódot folytató, szürkésbarna színű madár, amely a vizes élőhelyek, mocsarak, nádasok és part menti területek lakója. Neve a jellegzetes, éles csiripelésére utal, amely a nádasok sűrűjében hallható, és gyakran összekeverhető más poszáták énekeivel. A cserregő nádiposzáta inkább csendben mozog, ügyelve arra, hogy ne tűnjön fel, miközben rovarokkal és apró gerincesekkel táplálkozik, melyeket a nádasok között keres. Tollazata, bár nem feltűnő, kiválóan beleolvad a nádasok barna-zöld árnyalataiba, így könnyen rejtőzködhet. Fészkelése szintén a nádasok mélyén történik, ahol a növényzet biztosítja számára a szükséges védelmet. A cserregő nádiposzáta a vizes élőhelyek meghatározó lakója, de a nádasok sűrűjében való bujkálás miatt gyakran csak azok, akik figyelmesen keresik, találják meg. Az ősszel és tavasszal hallható csiripelései a mocsaras tájak igazi jellegzetességévé válnak.
Énekes nádiposzáta.
Az énekes nádiposzáta (Acrocephalus palustris)egy közepes méretű, élénk hangú madár, amely elsősorban vizes élőhelyeken, mocsaras területeken és nádasokban található meg. Tollazata szürke-barna színárnyalatú, a hát és a szárnyak inkább barna, míg a hasa világosabb. Az énekes nádiposzáta nevét csodálatos, változatos és erőteljes énekéről kapta, amely gyakran hallható a nádasokban és mocsaras partvidékeken. A madár szinte mindig rejtve, a sűrű növényzet között rejtőzködve énekli dallamait, amelyeket más madarak is gyakran követnek. Az énekes nádiposzáta rovarokkal és más apró élőlényekkel táplálkozik, amelyeket a nádasokban és a vizes élőhelyek mocsaras területein keres. Fészkét a sűrű nádasok mélyén, a víz közelében építi, ahol jól rejtve marad a ragadozóktól. A tavaszi és nyári hónapokban aktív, és a nádasok színes hangvilágát gazdagítja éneklésével, miközben hűségesen marad a vizes élőhelyek mellett.
Nádi tücsökmadár.
A nádi tücsökmadár (Locustella luscinioides) egy apró, rejtett életmódot folytató madár, amely a vizes élőhelyeken, mocsaras területeken és nádasokban él. Tollazata szürke, barna és zöldes árnyalatokban pompázik, így szinte beleolvad környezetébe, és nehezen észrevehető a sűrű növényzetben. Az egyik legfőbb jellemzője a madárnak az, hogy éneke hasonlít a tücsök hangjára, mély, rezgő cserregéssel, amely hosszú időn keresztül hallható a nádasokban és mocsaras területeken. A nádi tücsökmadár főként rovarokkal táplálkozik, amelyeket a vízparti növényzetben keres. Fészkét a nádasok alján építi, ahol jól elrejtőzik a növények között, hogy védve legyen a ragadozóktól. A nádi tücsökmadár élete a víz és a sűrű növényzet közvetlen közelében zajlik, ahol a természetes hangok és a titokzatos ének teszik különlegessé az élőhelyét.
Vízi tyúk.
A vízi tyúk (Gallinula chloropus) egy közepes méretű, jellegzetes megjelenésű vízimadár, amely a vizes élőhelyek, mocsaras területek és tópartok környékén él. A madár színe sötétbarna, fekete és zöldes árnyalatokban játszik, a fején pirosas színű szarv és sárga csőr található, ami még inkább kiemeli egyedi külsejét. A vízi tyúknak hosszú, erős lábai vannak, amelyek lehetővé teszik számára, hogy könnyedén mozogjon a vízben és a vízparti sűrű növényzetben. Táplálékát főként növényi részekből, vízi rovarokból és apróbb gerincesekből szerzi. A vízi tyúk szívesen táplálkozik a sekély vízben, ahol a nádasok és a vízparti növényzet között is könnyedén megfordul. Fészket a vízparti növények közé, nádasokba, sűrű bokrokba készít, és fiókáit is itt neveli. Hangja egy jellegzetes, érdes „krr-krr” zaj, amelyet gyakran hallani a tópartokon, különösen a szaporodási időszakban. A vízi tyúk a mocsaras tájak egyik meghatározó lakója, akinek életét a víz és a növényzet közvetlen közelsége határozza meg.
Szárcsa.
A szárcsa (Fulica atra) egy közepes méretű vízimadár, amely a vizes élőhelyeken, tavak és mocsarak környékén él. Jellemző rá a sötét színű, fekete tollazat és a fehér, jellegzetes orrnyereg, amely kiemelkedik a madár arca közepén. A szárcsák erős, hosszú lábakkal rendelkeznek, amelyek segítségével könnyedén mozognak a vízen és a vízpartokon egyaránt. Bár a szárcsa jól úszik, ha szükséges, gyorsan futni is képes a szárazföldön. Táplálékát főként növényi anyagokból, vízi növényekből, algákból, de kisebb rovarokból és egyéb apró élőlényekből is szerzi. Fészket a vízparti növényzetben készít, és a sekély vizekben, nádasok között neveli fiókáit. A szárcsa hangja egy jellegzetes „krákogó” vagy „krr” hang, amelyet gyakran hallani a víz közelében. Az életerős és aktív szárcsák közösségben élnek, és gyakran láthatóak csapatokban, ahogy együtt úsznak vagy a vízparton keresgélnek. A szárcsa elterjedt a vizes élőhelyeken, és az egyik legismertebb vízimadárfaj Magyarországon.
Bakcsó
A bakcsó (Nycticorax nycticorax) a gémfélék (Ardeidae) családjába tartozó, elsősorban alkonyatkor és éjszaka aktív madárfaj. Nevének jelentése is erre utal: a görög „nyx” = éj és „korax” = holló szavakból ered, vagyis: „éjszakai holló”. Testalkata zömökebb, rövid nyakú és lábú, szürkés-fekete tollazatával könnyen megkülönböztethető a többi gémfélétől. Főként nádasokkal szegélyezett tavak, mocsarak, folyók mentén él, ahol rejtett életmódot folytat. Napközben sűrű növényzetben, fák ágain pihen, estefelé azonban hirtelen megélénkül: apró halakra, kétéltűekre, rovarokra és más vízi élőlényekre vadászik. Táplálékszerzéskor mozdulatlanul les, majd gyors csapással ragadja meg zsákmányát. A bakcsó társas fészkelő faj, gyakran vegyes gémtelepeken költ. Fészkét gallyakból építi fákra vagy bokrokra, és évente egyszer költ, 3–5 tojást rakva. Védett faj, jelenléte a természetes vízi élőhelyek egészséges állapotát jelzi.
Jégmadár
A jégmadár (Alcedo atthis) a madarak (Aves) osztályán belül a szalakótaalakúak (Coraciiformes) rendjébe, azon belül a jégmadárfélék (Alcedinidae) családjába tartozó faj. Ez a kis termetű, élénk színű madárfaj főként tiszta vizű patakok, folyók, tavak mentén él, ahol bővelkedik apró halakban és vízi gerinctelenekben. Az élénk kékes-zöld hát és narancssárga mellkas különösen feltűnővé teszi, miközben nyílegyenesen szeli a vízfelszínt. Fő tápláléka kisebb halakból áll, amelyeket vízbe zuhanva, villámgyors mozdulattal kap el. Fészkét folyóparti löszfalakba vájt üregekbe készíti, ahol 5–7 tojást rak, amelyeket mindkét szülő felváltva költ ki. A jégmadár jelenléte egy adott vízterületen kiváló ökológiai indikátornak számít, mivel csak a tiszta, halban gazdag élőhelyeket kedveli.
Búbos vöcsök.
A búbos vöcsök (Podiceps cristatus) egy elegáns megjelenésű, vízi madár, amely a tavak, mocsarak és sekély vizes élőhelyek környékén él. A felnőtt búbos vöcsök könnyen felismerhetők impozáns, fekete, fejdíszeikről, amelyek a párzási időszakban különösen feltűnőek. Tollazata nyáron fehér és fekete, télen pedig szürke árnyalatokkal kevereddik. A búbos vöcsök kiváló úszók és búvárok, a víz alatt könnyedén mozognak, ahol halakkal, vízi rovarokkal és apró gerincesekkel táplálkoznak. Fészküket a vízben úszó növényzet, nád vagy hínár közé építik, és gyakran előszeretettel használnak úszó fészket, amelyet a vízen úszó növényekből alakítanak ki. A búbos vöcsök a tavaszi és nyári hónapokban nagyon aktívak, ekkor hallhatóak különleges, csicsergő hangjaik is. A víz felett úszó párok egymással szoros kapcsolatban vannak, és gyakran látni őket, amint szoros együttműködésben vadásznak vagy fészkelnek. A búbos vöcsök a vizes élőhelyek elegáns és izgalmas lakói, amelyek szép megjelenésükkel és titokzatos életmódjukkal hozzák a természetes táj varázsát.
Nagy kárókatona.
A nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo) a vizek magányos vadásza, fekete tollruhájában méltóságteljesen üldögél a parti fák csupasz ágain vagy a víz fölé nyúló cölöpökön. Testét sötét tollazat borítja, amely a napfényben fémes zöld és kék árnyalatokat csillogtat. Csőre hosszú, kampós végű, tökéletes eszköz a halak megragadására, melyekért gyakran mélyre bukik a víz alatt. Kiterjesztett szárnyakkal gyakran látni pihenni, mintha a szél simogatására bízná magát – ez a jellegzetes mozdulat a tollazat szárítását szolgálja, hiszen a kormorán tollai nem teljesen vízállóak, hogy könnyebben merülhessen. Bár egykor ritka madár volt Magyarországon, mára a Balaton és más nagyobb tavak, folyók állandó lakójává vált, nem kis vitát kavarva a halászok és horgászok körében. A telepesen fészkelő kormoránok fészküket magas fák ágaira építik, és nagy zajjal nevelik fiókáikat. Bár sokan kártékonynak tartják őket a halállomány csökkentése miatt, mégis lenyűgöző látvány, amikor csapatosan szállnak alacsonyan a víz fölött, vagy amikor egy-egy magányos példány nyugodtan figyeli a tájat egy vízbe dőlt fatörzsön ülve.
Kis kárókatona.
A kis kárókatona (Microcarbo pygmaeus) a vizek rejtőzködő vadásza, egy árnyalatnyi finomsággal a nagyobb rokonához képest. Tollazata fekete, finoman barnás árnyalattal, s a napfényben bronzosan csillog. Alakja kecsesebb, csőre rövidebb és finomabb, mégis éppoly ügyes halász, mint a nagy kormorán. A nádasok és csendes holtágak lakója, gyakran a parti bokrok ágaira húzódik vissza pihenni, vagy a víz felszínére törve lendületes szárnycsapásokkal suhan tova. Szárnyait ő is kitárja szárításra, mintha egy pillanatra megállítaná az időt. Bár kevésbé ismert és feltűnő, mint nagyobb rokona, a kis kormorán hazánk vizes élőhelyeinek egyre gyakoribb madara. Csendes jelenlétével a tavak, folyók és mocsarak titkos életének szerves része, egy rejtőzködő ragadozó, amely a nádasok takarásából lesi a víz felszíne alatt rejtőző zsákmányát.
